Szülői kezdeményezésre 2018. augusztus 28-án 15.00-18.00 óra között tartjuk meg az első Arany-börzét. Elsődleges célunk megkönnyíteni az ünneplők beszerzését (minden szülő szembesül azzal, hogy egyszer-kétszer veszi csak fel a gyermek, de már ki is növi). Reméljük, hogy így egyszerűbb beszerezni a matrózblúzt, fehér inget, egyebeket – és akinek nem sikerülne megtalálni a börzén a szükséges méretet, még marad ideje máshol megvásárolni.
Ünneplőruhákat, sportszereket és könyveket (tankönyveket, kötelező és egyéb szépirodalmi olvasmányokat) lehet árusítani. (Mivel az iskola ingyenesen, segítő céllal bocsátja rendelkezésre a helyszínt, kérjük, hogy csak a fenti holmikat hozzák be.) Az “árusok” a folyosókra kihelyezett asztalokra tehetik ki a “portékát”, ahol az érdeklődők szemügyre vehetik, megvásárolhatják vagy elcserélhetik.
Bővebb információért a Szülői Munkaközösséghez fordulhatnak.