Galéria

 

Az Erkel Színház 2019-ben is közös ünneplésre, éneklésre, bemutatkozásra hívta az ország kórusait. Május 4-én a délelőtti óráktól egészen késő délutánig 37 kórus mutatkozott be, közöttük gyermek, női és vegyeskarok is. Az Arany János Általános Iskola és Gimnázium Férfikórusa először mutatkozott be itt, kis izgalommal de annál nagyobb lelkesedéssel a „világot jelentő deszkákon”. A kórust 56 fő képviselte a 10 éves korú alsós tanulótól kezdve a 21 éves öregdiákig, kíséretüket egykori és jelenlegi tanáraik alkották. Repertoárjukban az 1605-ből származó katonadal (Militaris Congratulatio), Erkel: Keserű bordal és Kálmán Imre egy operettbetétje szerepelt a Marica grófnő-ből. Az addig fegyelmezetten, csendesen „viselkedő” közönség (köztük szülők is) kórusunkat hallgatva végig tapsolták az előadást tetszésüket kifejezve.

A kórusokra a közönség, ill. internetes felületen bárki, tetszését nyilváníthatta, szavazhatott. Az így kialakult versenyen a Férfikórusunk a második helyezést érte el, neves nagy kórusok és zenei általános és középiskolák között! Határtalan az örömünk és a büszkeségünk! Az Arany Iskola ismét az egyik erős oldalát mutatta meg sokoldalú, színvonalas, színes és kiemelkedő színvonalú tevékenységei közül tehetséggondozása terén!  Köszönetet és elismerést érdemel Kissné Szabó Éva a kórus vezetője, karnagya, aki felkészítette szakmai tudásával, türelmével, lelkesedésével és szeretetével a kórust, úgy, hogy ilyen színvonalon tudtak szerepelni!

Ezen az estén játszották telt házzal (kb. 2100fő) az Erkel Színházban Kodály: Háry János című daljátékát, amely 4-5 betétdalát a jelen levő és a közönség soraiban ülő kórusok is énekeltek, közösen a színész énekesekkel. Felejthetetlen élmény és leírhatatlan érzés volt, amikor az egész színház (több. mint 2000fő!) közösen, minden szakmaiságát beleadva, gyönyörűen énekelte a mindenki által ismert Kodály-dallamokat! Erre szokták mondani, hogy „lúdbőrözős” élmény. Minden kedves olvasónak kívánom, hogy egyszer megtapasztalja ezt az érzést!

 

Horváthné dr. Hidegh Anikó, intézményvezető